Szent Borbála Napközi otthon
Felelős vezető: Ambrus Ella
2006. február 13-án születtünk a sóvidéken, jelenleg 33 gyerek jár hozzánk, kik sokan már hét éve szárnyaink alatt nőnek.
Volt, akinél az elvetett mag már meghozta gyümölcsét és ezekre a gyerekekre nagyon büszkék vagyunk. Van, ahol a mag – az élni akarás vágya – nagyon nehezen fog kibontakozni. A sok szép év alatt – volt itt ám öröm is, és könny is – együtt tudunk örvendeni, bánatainkat elmesélni, problémáinkat közösen megoldani, gyermekeinket – kik hisznek szavunkban – a jó útra, az élet szép útjára indítani.
Ünnepeket közösen szoktunk ünnepelni, ahol fehér asztalterítő van, ahol minden áldott ünnepnek és napnak, értelemmel, tanulsággal megadjuk a módját. Számunkra a legfontosabb, hogy közösen adunk hálát a jótevőinkért, ismerőseinkért, barátainkért, és mindenkiért, aki imádkozik érettünk. Szép hét év áll hátunk mögött. Hisszük, hogy a tanításunk, magvetésünk, nem volt hiábavaló. “Merjetek álmodni és kérni Istent, mert egyszer, váratlanul, a csoda jönni fog!”
A Szent Borbála Napközi Otthon kicsijei és nagyjai nevében,
Ágnes Kovács, házvezető